Egyenes út a Huligánok közé

Részletek

Címlapsztori

2025. december 29. hétfő, 06:46

„Minden lépés, minden csalódás és eredmény összességében arra visz, amerre neked menni kell” – Romanek Gergely, aki ma az álmait éli

Vannak emberek, akiknek az útja olyan egyenes, mint a nyíl. Még úgy is, hogy minden, ami egykor zsákutcának tűnt, nehézségnek vagy toporgásnak, mind szükséges volt ahhoz, hogy azzá váljék, ami felé derengő álmai, megérzett céljai vitték. ROMANEK GERGELY életútja is ilyen, aki a Velencei-tó partján, lábát a stégen lóbálva mesélt arról, honnan indult és hogy került közel öt éve a Hooligans zenekar basszusgitárja mögé.

A Velencei-tó sukorói partján ülünk Romanek Gergellyel, aki, mint kiderül: fiatal korában rengeteg időt töltött a tónak ezen a részén, elmerengve jövőn, reményeken. Hogy mennyit, azt csak a Jóisten tudja és ő maga, akit szülei fiatalon hoztak Velencére. A művészlélek Gergő pedig mindig ide, a vízpartra hozta lelkének, gondolatainak terheit, sőt, inspirálódott a tópart csodálatos környezetéből – így hát nem volt számára ismeretlen érzés itt megosztani a Velencei-tó magazinnal az emlékeket. Sukorói otthonából csak egy ugrás a szabadstrand és a kikötő, ahová mostanában ismét lejár – futni, ha teheti. Gergő messziről jutott el ide, térben, időben egyaránt. –Tolna megyében, Pincehelyen születtem, de nem sok időt töltöttem ott. A szüleim gyógypedagógusok, és ott kaptak először állást, szolgálati lakást, és én oda születtem. Majd pedig Martonvásárra költöztünk, ahol kilenc évet töltöttem el. Nagyon szép gyermekéveim voltak, szívesen emlékszem vissza rájuk.

Akarsz gitározni?
A zene és a zenélés mindig is a családi élet része volt: – Édesapám, sőt, az ő édesapja is hangszerkészítő volt, így esetemben ők mindennek az alfái. A Nemzeti Múzeumnál dolgozott a papám, Romanek András, ő volt az első lantkészítő Magyarországon. Édesapám, Romanek Tihamér pedig tőle tanulta a mesterséget. A zenébe nőttek tehát bele a Romanek- fiúk, hangszerek között éltek, ez volt a természetes közegük. – Martonvásáron kezdődött a zenei utam, hét éves koromban. Emlékszem a pillanatra, amikor apukámmal kiszálltunk az autóból, a levegőbe emelt egy tanuló klasszikus gitárt, és megkérdezte tőlem, akarok-e gitározni? Egyből rávágtam, hogy természetesen! Akkor be is íratott az ottani zeneiskolába, ahol három évig tanultam, majd magántanároknál folytattam a tanulást Budapesten. A kis Gergő tizenhárom évig tanult klasszikus zenét, mellette pedig már kilencéves korától játszott zenekarokban. Martonvásári gyermekzenekarral, a Titánnal indult tulajdonképpen a pályafutása is – ami már akkor is elég menőnek számított, hiszen bőven az internet, és a kiépült popkulturális média korszaka előtt vagyunk a 90-es évek elején, közepén. – Szerepeltünk a magyar királyi tévén, szilveszteri adásban, a Reggeli című műsorban Albert Györgyinél, felléptünk a Republic zenekar előzenekaraként, több ezer ember előtt sikerült tehát játszani. Nagyon meghatározó élmények voltak ezek, melyeknek köszönhetően gyerekkoromban szinte rögtön belecsöppentem a zenei élet varázsába. Martonvásárról aztán Velencére költözött a család, Gergő mutatja is a tóparton a velencei katolikus templom tornyát a nádas fölött. Ott cseperedett fel. Zenekara mindig volt, mesél tovább, s ahogy az lenni szokott, a feldolgozások után jöttek a saját dalok. Első nagylemezét és videoklipjeit testvéreivel készítette a Romanek Airlines zenekarban, amely még az MTV-be is bekerült.
Koncertek, fesztiválok, rádiós szereplések és turnék következtek – ám a rockzenei életnek egy időre vége szakadt. – Külföldre költöztem. Előtte tanárként dolgoztam, magyar nyelv és irodalom szakos tanár ugyanis a végzettségem, dolgoztam is sokáig középiskolában. Nagyon-nagyon szerettem, máig hiányzik, de akkor úgy éreztem, máshogy nem fogom tudni megalapozni az egzisztenciámat vagy a jövőmet, csak ha elmegyek szerencsét próbálni. Három évig dolgoztam Tirolban felszolgálóként. Bizonyos részét élveztem, de amint úgy éreztem, hogy amiért jöttem, sikerült, azonnal jöttem haza. Egyébként is folyamatosan a zenélésen járt az agyam, gyártottam a zenéket közben is, így nem volt kérdés, hogy amikor haza jövök, alapítok egy zenekart. Ez lett a Mamazonas, melyben Mohai Győzővel – aki sajnos már nincs köztünk, halála nagyon fájdalmas veszteség volt – és Jámbor Béla barátommal zenéltünk együtt. Ő volt a basszusgitáros, amit csak azért emelek ki, mert manapság mindenki azt hiszi, én eredetileg basszusgitáros vagyok – de nem, én alapvetően egyébként gitáros vagyok. Később ragadt rám a basszusgitár.
„Manapság mindenki azt hiszi, én eredetileg basszusgitáros vagyok – de nem…”

Highway to Hooligans
Egy rövidebb kitérőt tett Gergő az éppen búcsúturnézó Intim Torna Illegál zenekarral – ő volt a basszusgitáros az utolsó turnéjukon, közben pedig javában zúzott az ACid/DC zenekarral, ami – akkor ezt Gergő még nem tudhatta – eljuttatta őt a Hooligansbe. – Fantasztikus képességű zenészekkel játszhattam itt, akikkel egyszer felléptünk az agárdi Popstrandon a Hooligans előtt. Koncert után odajöttek, hogy elmondják, ilyen jól AC/DC-t előadni még nem hallottak. Nagyon jól esett ez nekem is, hiszen kamaszkorom hajnalától, a Hooligans indulása óta nagyra értékeltem őket, eredetiben voltak meg otthon a kazettáik 1996-ból. Sőt, gimis zenekarokkal még a dalaikat is játszottuk! Itt írta be magát Gergő a Hooligans tagjainak univerzális emlékezetébe… Majd pedig jött a hír: kilép a basszusgitáros a zenekarból. Gyakorlatilag már az elején mindenki remélte, hogy Gergő lesz a befutó, de tisztes meghallgatások, próbák, felvételek után jutott csak el oda az ügy, hogy a döntés hivatalosan is megszületett. Erről Gergő akkor még mit sem tudott, a Hooligans meglepetésnek szánta a bejelentést. Otthonában keresték fel és felvétel közben közölték vele a jó hírt – a videó máig látható a YouTube-on, igazán megható. – Őszintén mondom, csodálatos révbe érés volt ez számomra! Igazi mélypont közepén vált valóra Gergő álma. Éppen 40 éves kora előtt volt, karrierje, zenei útja megfenekleni látszott, a Hooligans sem kereste legalább egy hónapon át, és nagyon úgy tűnt, az álmoknak vége. – El voltam keseredve, hogy itt vagyok 40 évesen, és nem tudom megvalósítani az álmomat, miközben engem csak ez érdekel, és ezért küzdöttem egész életemben. Azon keseregtem, nem értem, miért van ez. Ebbe az érzelmi állapotba érkezett a zenekar a hírrel, hogy én lehetek az új basszusgitárosuk. Most lesz öt éve, hogy Gergő az álmait éli. – Számomra a sorstól ez egy kedves és jó visszaigazolás volt arra, hogy semmi sem hiábavaló, amit az ember az életébe beletesz azért, amit igazán szeret, vagy amiről álmodik. Hogy minden lépés, minden csalódás és eredmény összességében arra visz, amerre neked menni kell.

Fotók: Hooligans fotóarchívuma, S. Töttő Rita

Huligán lett, de nem úgy
Azóta a zenekar szerves részévé vált, megtalálta benne a helyét. Körülbelül 250 koncert, televíziós szereplések, klipforgatások és új album is született a részvételével. Viszi a lendület, amely a Zártosztály után a zenekar legújabb albumával, a Fekete Szivárvánnyal együtt új utakra vitte gyakorlatilag az egész zenekart, egy erősebb, metálosabb stílus felé. Amit, mint fogalmaz, nagyon értékel, mert a Hooligans – ami készített már annyi értékes és örökérvényű számot, hogy akár lehetne saját mauzóleuma egy életen át –, mégis fejlődik, változik, akár az ember vagy az élet, és vállalja ezért a kockázatot. Szóval Romanek Gergely élete talán révbe ért, bár alig múlt 43 éves. És biztosan sok új kihívás is vár még rá. – Jelenleg az a legfontosabb számomra, hogy életem legfontosabb szerepeiben jól teljesítsek: legyek jó társa a feleségemnek, jó apukája a gyerekeimnek, és az a zenész lehessek, aki esetleg hivatkozási alap lehet mások számára szakmailag, emberileg. Remélem, nem vallok kudarcot, szeretnék tovább fejlődni, ahogy a Hooligans dal is mondja számomra is: Küzdj az álmodért! Ekként teszek továbbra is!